KRESZ-változás

Miért kell új KRESZ?

A KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és általuk legtöbbször alkalmazott jogszabály. Az elmúlt 50 évben megjelent új társadalmi, gazdasági folyamatok és elvárások, valamint a műszaki-technológiai fejlődésből eredő változások szükségessé, és indokolttá tették a KRESZ jogszabály teljes körű felülvizsgálatát.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium által 2023. év elején megkeresett 12 releváns szakmai szervezet, teljes körű felülvizsgálatot tartott szükségesnek. A beérkezett észrevételek és a társadalmi igények alapján a KRESZ átfogó megújítása, egy új KRESZ jogszabály megalkotása megkerülhetetlenné vált. A szakmai szervezetek új KRESZ szabályrendszer kialakítását tartották szükségesnek és időszerűnek.

A szakmai szervezetek kezdeményezésére összeállított előterjesztés alapján a Kormány a közlekedési szabályrendszer átfogó felülvizsgálatával, valamint az új KRESZ-szel összefüggő feladatokról szóló 1091/2024. (IV.3.) Korm. határozatában meghatározta az új KRESZ kialakításával kapcsolatos célokat, valamint a munkafolyamat feladatait és a felelősöket.

A Kormány határozatban foglaltak alapján az Építési és Közlekedési Minisztérium elvégezte a meglévő joganyag és a szakmai gyakorlatok felülvizsgálatát, valamint előkészítette azok egységesítését és korszerűsítését.

A munkafolyamat a Közlekedéstudományi Intézet közreműködésével , közel 70 szakmai szervezet és külső szakértő bevonásával valósul meg, az alábbi 6 szakmai munkacsoportban:

  • elvárt magatartási szabályrendszer – a hatályos KRESZ felülvizsgálata,
  • humán tényező fejlesztése,
  • szankciórendszer és a közúti ellenőrzési tevékenység hatékonyságnövelésének lehetőségei,
  • közútkezelési szabályrendszer – infrastruktúra biztonság,
  • járművel szemben támasztott műszaki elvárások, az önvezetéssel kapcsolatos új technológiák alkalmazhatóságának lehetőségei, valamint
  • a fentiek támogatását és konzisztenciáját szolgáló szakmai módszertani háttér (közlekedés-módszertan).

A felülvizsgálatban részt vevő szakmai szervezetek, és szakértők a műszaki felsőoktatás, a mérnöki kamara, a kormányhivatalok, a rendőrség, a szakmai érdekképviseleti szervek, a bíróságok, az ügyészségek, a közútkezelők, és egyéb érintettek köréből került ki. A javaslatok és az igények szakmai egyeztetésére több közlekedésszakmai fórum keretein belül került sor alkalmanként 60-80 szakértő részvételével.

Az átfogó szakmai munka során a hazai szabályozás mellett az Európai Unió vonatkozó irányelveire, rendeleteire, és egyéb, műszaki szakmai követelményrendszerre, valamint a nemzetközi jó gyakorlatokra is figyelemmel történt a felülvizsgálat.

Az új KRESZ legfontosabb közlekedésszakmai céljai az alábbiak:

  • az emberi élet védelme,
  • a gyengébb védelme az erősebbel szemben,
  • a közlekedésbiztonság javítása,
  • a kölcsönös bizalom növelése, a felelősség tudatosítása és az együttműködés fokozása,
  • a jelen korunknak megfelelő mobilitási, infrastrukturális és technológiai adottságoknak megfelelő, naprakész szabályrendszer kialakítása,
  • a közlekedési magatartásra vonatkozó normák egyszerűsítése, ideértve a nyelvi egyszerűsítéseket és a normaérthetőség javítását is,
  • ezekkel a jogkövetés, a szabálykövetés minél hatékonyabb előmozdítása.

A KRESZ változásokkal kapcsolatos tudnivalók 15 tematizált témakörben kerültek összefoglalásra,  amelyekről várjuk véleményed, írd meg hozzászólásod.